szomszédsrác

nem voltam egyedül!

ez a felismerés hasított belém ma reggel. Szétfagyva ültem a kisföldalattin (kis földalatti?) a kabátujjba teljesen visszahúzott kézzel és vacogtam, amikor is felszállt egy 6 év körüli kisfiú és az anyukája. A kissrác talán szintén fázott, mert igyekezett minél kevesebb bőrfelületet a kabáton kívül hagyni.

- Ülj le oda légyszíves! - szólt rá az anyja, de ő persze egyből a másik ajtóhoz szaladt és ott, az üveglapon kezdett játszani. Az anyja bosszúsan levágta magát az üres székre.

- Nézd anya ez lézer ez meg porszívó és amit szét lézerezek ezzel azt össze porszívja a másik - mondta a gyerek kis idő után. Akkor és ott rádöbbentem, hogy ez nem csak az én kedvenc játékom volt, nem csak nekem adott melegséget huszonévvel, huszonévekkel ezelőtt a hasonlóan kurvakibaszott hideg reggeleken amikor egy gyereknek tilos lenne bárhova is menni.

Az már szinte lényegtelen,hogy az anya ezután kifejtette, hogy ha a gyereknek - mint korábban mondhatta - nem tetszik a neve akkor mindig jusson eszébe, hogy ez egy ősi magyar név és azt jelenti hogy harcos ezért mindig köteles harcosként viselkedni.